Szolgálati közlemény, és tudom, a k. anyámat

Az a helyzet, hogy több okból sem írtam egy hónapig. Nem mintha nem történt volna semmi (mindjárt beszámolok mindenről), csak valahányszor idejöttem, rájöttem, hogy nincs kedvem írni, mert maximum egy okoskodó kommentet fogok rá kapni. Úgy döntöttem, hasonlóan a régi Mensa-listához, itt sem járja, hogy azért ne írjanak rá az emberek (ez esetben ugyan csak én), mert elveszik a kedvüket a várható reakciók. Úgyhogy mostantól nem lehet kommentelni az új bejegyzéseknél. A nagy részetek úgyis tudja, hol talál, aki meg nem, annak figyelmébe ajánlom a "vitorlák mögött" menüben a piros palackot.

Andalúz

Január óta dolgoztam egy sorozaton. Egy nagyon rossz sorozaton. Egy helyi Barátok köztön. Vagy mittomén, magyar sorozatot sose néztem. Közben elkezdtem csinálni minőségibb dolgokat, és az tűnt fel például, hogy azokban van hatásszünet. Tehát valaki mond valamit, és utána csak néz. Vagy némán végigmegy egy parkolón. Vagy elolvas valamit. Vagy megiszik egy pohár vizet. Ehhez képest a nagyonrosszban 2 másodperccel azután, hogy egy jelenetnek vége lett, kezdődött a másik. Na nem mintha lett volna benne mondanivaló, amit fel kellett volna dolgozni. Kb.

Dínom-dánom

Az egyik Facebook-ismerősöm* rendezett egyszer szülihetet, és megfogott a gondolat, úgyhogy a harmincadikon én is megcsináltam. Fél évre előre bejelentettem, hogy a külföldiek is tudjanak repjegyet foglalni, és néhányan meg is tették: a Gyapjas és párja, Szöszke, egy tinderes holland, akinek anno leginkább szánalomból mondtam, hogy legyünk barátok, ő meg komolyan vette, na és Carl Square, aki már felbukkant itt. Az utóbbi időben többször is beszéltünk, jól jöttek a tanácsai a MY-Camp-őrület közben.

Az Öcsi

Címkék: 

Azt hiszem, még nem írtam az Öcsiről. Őt úgy választottam ki, ahogy mostanában a cipőket szoktam: meglátom, azt mondom neki: "Jössz", mint Ney'tiri az Avatárban, megfogom és viszem. Az Öcsi a 2015-ös táborban ült, az iPhone-jára meredve légzongorázott, Lennon-szemüvege volt és méteres haja, úgyhogy odapenderültem hozzá, és majdnem az jött ki a számon, hogy "szia, értékellek mint embert". Aztán nagyjából elválaszthatatlanok lettünk.

A kultusz

Vannak az ilyen összevissza élő emberek életében is visszatérő elemek, mondhatni rituálék. Ezek elsősorban a parlamenti naptárnak, azon belül is a strasbourgi heteknek köszönhetők. Számtalan túlélési stratégia van, onnantól kezdve, hogy ki mivel repül, hol alszik, mit eszik, melyik boltba szabadul be, az évek során mindenkinek kialakult már a gusztusa (mondanom se kell, hogy nem sokakkal osztozom az Airbnb-parlamentimenza-Sephora kombón).

Grenoble

Térjünk vissza inkább az utazós képekhez, a magánéletemhez semmi közötök, vagy legalábbis nem itt. Szóval voltunk Grenoble-ban, MY-NY-on. Ezzel kapcsolatban megint az volt az élményem, hogy minek jöttem ide, de azt be kell valljam, a szilveszter jobb volt, mint a tavalyi, és nem kellett pezsgőért se menni*.

Ilyen volt a város:

Az én princípiumom

Ebben a tehetségesfiatalok programban, amiről az ismerőseim rendre megkérdezik, hogy én gondozok vagy engem gondoznak, mehetünk ötször coach-hoz. Mindenki ugyanahhoz. Én is mentem, miért is ne. Azt akartam vele megbeszélni, hogy eddig ugye volt egy darab szakmám, amire viszonylag rája születtem, de ha valami mást akarok csinálni, azért kábé mindenhol küzdeni kell, és hogy döntsem el, hol küzdjek, ha egyik irányba se húz erősebben a szívem.

Az oroszlán jegyében

Visszamenni az embernek a saját volt iskolájába tíz év után biztos nagy fless lehet, de csak a helyszín miatt, megnézni ugyanazokat a zugokat tét nélkül, mert az emberek rég mások és semmi közöd hozzájuk, tanárral meg nem bandázunk*. Tehát voltaképpen ideális egy koncert erejéig bemenni és utána a sötétben kóborolni a kihalt folyosókon. Én megfogadtam magamnak, hogy soha többet nem teszem be a lábam a Ferences Gimnáziumba, egyébként is két ember volt ott, akik miatt még mindig nem volt érdemes oda járni, de legalább úgy-ahogy túléltem a dolgot.

Mindig vannak feladatok

Most éppen választhatok, hogy fontosság vagy sürgősség szerint foglalkozom dolgokkal. Általában a fontosság szokott dönteni, amíg a sürgősség okozta pánik át nem veszi az uralmat. Például a december 26-i, viszonylag biztos grenoble-i kiruccanás gerjesztette bennem a feszkót, hogy már tényleg kéne venni egy autót.

Oldalak

Feliratkozás Raya naplója RSS csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio